5 nem túl ismert könyv, amiket mégis kár lenne kihagynod

A héten mindenképpen szeretnék a figyelmedbe ajánlani 5 olyan könyvet, amik bár Magyarországon nem különösebben ismertek, mégis vétek lenne kihagyni őket. Mind az 5 könyv valamilyen szempontból a személyes fejlődésben motivál. Teljesen mindegy, hogy vállalkozó vagy, hogy vállalkozó akarsz lenni vagy egyszerűen csak imádod az önismeretet. Ezek a könyvek mindenkinek képesek segíteni, mivel az embert helyezik középpontba. Szó van bennük az időről, az önbizalomról, a tehetségről, a szokásokról és a kívácsiságról.

Miközben sokat beszélünk és sokat olvashatunk mondjuk a szokásokról vagy az önbizalomról, addig alig-alig halálni valami infót a kívácsiságról. Pedig a kíváncsiság legalább annyira elengedhetetlen, mint a szokások.

Igazi csemegék következnek most… amikért azt gondolom tényleg megéri előfizetni a Könyv.Club-ra (persze csak ha még nem vagy tag):

Kevin Kruse:

15 titok az időmenedzsmentről a legsikeresebb emberektől

7 milliárdos, 13 olimpikon, 29 kitűnő diák és és 239 vállalkozó tippjei, hogy produktívabb légy

Nekem, mint az időbeosztással folyamatosan küzdő embernek rendkívül hasznos volt ez a könyv. Mindig szívesen olvasok ilyen könyveket, mert ha nem is minden tanácsban, de kisebb dolgokban minden könyv elolvasása után javul az időbeosztásom. A reggeli rutin fontosságával kiemelten egyetértek, éppen ezt próbálom beiktatni az én életembe is. Sajnos gyakran tolom túl a munkát lemondva más fontos dolgokról, mint a pihenés és a reggeli rutin. Azonban egyre inkább felismerem, hogy ezek mennyire fontosak, és én is igyekszem beiktatni az életembe őket.

Tovább az összefoglalóra

Ian Leslie:

Légy kíváncsi

Miért függ a jövőnk a tudásvágytól?

A kíváncsiság olyan kognitív izomnak tekinthető, amelyet folyamatosan táplálni és etetni kell új tudással annak érdekében, hogy növekedhessen és virágozhasson. Ha el tudod sajátítani ennek művészetét, akkor nagyobb esélyed lesz rá, hogy jobban teljesítesz a munkádban, az iskolában, és az életedben egyaránt.

Tovább az összefoglalóra

Gondolatok a világ legsikeresebb vállalkozóitól

Regisztrálj ingyenesen a Bajnokok Reggelije napi cikksorozatra és minden reggel könnyen használható ötleteket és tippeket olvashatsz a világ legsikeresebb vállalkozóitól.

Igen, elfogadom Adatvédelmi nyilatkozatot! Mi is utáljuk a spam leveleket! Az adataid biztonságban lesznek, mivel a vállalkozásunk az új Európai Uniós adatvédelmi jogszabálynak megfelelően működik.

Sally Hogshead:

Hogyan lát a világ

Nyűgözd le az embereket a kiválóságoddal

Először is, nagyon ajánlom neked, hogy töltsd ki a Fascination Advantage tesztet Sally Hodghead weboldalán. Azonban azzal is sok mindent megtudhatsz magadról, ha ezt a könyvrészletet elolvasod, hiszen ezt is úgy állítottuk neked össze, hogy meg tudd állapítani a te alaptípusod és Lenyűgözési fölényedet. Én hiszek benne, hogy csak akkor tudunk kibontakozni abban, amit csinálunk, ha szeretjük és szenvedélyesek vagyunk benne. És mivel az időnk 80%-át munkával töltjük, megéri ennek utánajárni, nincs igazam?

Tovább az összefoglalóra

Geoff Colvin:

A túlértékelt tehetség

Mi különbözteti meg a világ legjobb teljesítményű embereit mindenki mástól?

Már a könyv címéből tudtam, hogy ezt a könyvet el kell olvasnom, hiszen abszolút egyetértek vele. Maga a tartalom se okozott csalódást! Lendületes és energikus a könyv, és nincs telenyomva statisztikákkal és számokkal, ami egy következő bónusz pont nálam. Colvin szerint mindenki elérhet sikert és kiválóságot, ha hajlandó beletenni a szükséges munkát, ez pedig az én mottóm is már évek óta. Ezt az állítást támasztja alá több kutatással és tanulmánnyal is, hogy bebizonyítsa a folyamatos és átgondolt gyakorlás és munka igenis sikert hozhat egy átlagos ember számára is. A könyv nagyon jó választás lehet vállalkozóknak, tanároknak, szülőknek vagy bárkinek, aki kiváló teljesítményt szeretne nyújtani. Azonban ez nem egy tipikus önfejlesztő könyv, így lépésről-lépésre útmutatót nem fogsz találni a sikerhez. Sokkal inkább egy gondolkodásmódot, amit ha el tudsz sajátítani, akkor neked is lehetőséged lehet elérni mindent, amit szeretnél.

Tovább az összefoglalóra

Laura Vanderkam:

Mit csinálnak reggeli előtt a legsikeresebb emberek?

Úmutató a munka és az otthon egyensúlyához

Jó időgazdálkodással nem csak a reggeleket fogod tudni jobban beosztani, és kezelni a stressz szinted, hanem növeled a produktivitásodat is a munkádban, és a legtöbbet hozhatod ki a hétvégédből. A lényeg az, hogy megtanuld mérni az időd. Amint tudod, hogy mire megy el az időd, elkezdhetsz tervezni, hogy hatékonyabban használd ki az óráidat. Ez pedig a karrieredben és a magánéletedben is egyaránt hasznos lesz!

Tovább az összefoglalóra

Gondolatok a világ legsikeresebb vállalkozóitól

Regisztrálj ingyenesen a Bajnokok Reggelije napi cikksorozatra és minden reggel könnyen használható ötleteket és tippeket olvashatsz a világ legsikeresebb vállalkozóitól.

Igen, elfogadom Adatvédelmi nyilatkozatot! Mi is utáljuk a spam leveleket! Az adataid biztonságban lesznek, mivel a vállalkozásunk az új Európai Uniós adatvédelmi jogszabálynak megfelelően működik.

Szia, Novák Ákos vagyok, online marketing szakértő, a Könyv.Club alapítója és 3 könyv szerzője. Az önismeret – vállalkozás – marketing háromszögben élek már több mint 10 éve. Célom, hogy a vállalkozó kedvű magyar fiataloknak egyre több hasznos tudást és megvalósítási stratégiát adjak át.