Tanulj azoktól, akik már előtted járnak az úton: a Spanx és a Zipcar alapítóinak tanácsai

Magyarországon 2017-ben 27.000 vállalkozást hoztak létre. Összehasonlításképpen, az USA-ban 500.000 volt ez a szám egy év alatt. Az 500.000 eszméletlenül sok, de népességünkhöz mérten a 27.000 sem kevés, így talán mondanom sem kell, hogy ezek közül csak nagyon kevés vállalkozás lesz sikeres végül. A  siker-kudarc mutató szerintem kb. ugyan ott van itthon is mint az USA-ban. De ki a fene akar azért céget alapítani, hogy aztán csődbe vigye… Nézzük meg, hogy mit javasol a Startup Playbook szerzője kezdő és középhaladó vállalkozóknak.

A Startup Playbook szerzője David Kidder tanácsa egyszerű és könnyen alkalmazható:

Tanulj azoktól, akik már sikerre vitték a vállalkozásukat vagy az ötletüket. Tanulj azoktól, akik már előtted járnak az úton – ez egy örök aranyszabály.

A Startup Playbook sikeres cégek alapítóinak a titkait osztja meg. És bár amerikai példákról van szó benne, sokat tanulhatunk belőle mi is.

Sokszor olvashatjuk, hallhatjuk, hogy valami olyan dologba vágjunk bele, amit szeretünk és szenvedéllyel csinálnánk akár évtizedeken át is, de a példákon keresztül a könyv rámutat , hogy e két elengedhetetlen dolog mellett kicsivel többre van szükség, hogy sikeressé tegyél egy vállalkozást.

De nézzünk is meg egy-két példát a könyvből:

Gondolatok a világ legsikeresebb vállalkozóitól

Regisztrálj ingyenesen a Bajnokok Reggelije napi cikksorozatra és minden reggel könnyen használható ötleteket és tippeket olvashatsz a világ legsikeresebb vállalkozóitól.

Igen, elfogadom Adatvédelmi nyilatkozatot! Mi is utáljuk a spam leveleket! Az adataid biztonságban lesznek, mivel a vállalkozásunk az új Európai Uniós adatvédelmi jogszabálynak megfelelően működik.

Az első Sara Blakely és a láb nélküli harisnya, a Spanx története

A vízióval, az álmaink pontos elképzelésének módszeréről rengeteg self-help könyvben találkozhatunk. Ismerte ezt a módszert Sara Blakely is, a Spanx harisnyaüzlet alapítója is, mikor belevágott 2000-ben a vállalkozásba.

Sara arról álmodott, hogy egyszer majd szerepelni fog az Oprah Winfrey Show-ban. Bár elcsépelt közhelynek tűnik, de Oprah nem sokkal később az egyik új kedvenc termékének nevezte a Spanx-et.

És hogy miért is nem szabad bullshitnek hinni egy nagy víziót? Mert ez eléggé összefügg azzal, mint amikor egy tudatos vállalkozó úgy kezd el felépíteni egy bizniszt, hogy már rögtön az elején tudja, hogy melyik nagy cégnek akarja majd azt eladni. (Mert hogy lehet ilyen mentalitással is céget indítani.)

Sara Blakely egy másik nagyon fontos tanácsa a sikerhez, hogy bármennyire is izgatott vagy az ötleted illetően, vigyázz rá, hogy kinek és mikor mondod el.

Bár teljesen normális, hogy szeretnéd minél több emberrel megosztani az ötleted, ez sokszor biztos, hogy jól sül el. Mert sokszor pont azoktól nem kapjuk meg a támogatást, akiktől a legalapvetőbbnek gondolnánk. 🙁 Ez pedig szétcseszheti az önbizalmunkat és akár az ötletünkbe vetett hitünket is. És amíg nincs más, csak a hit, addig erre rohadtul vigyázni kell!

Amikor például Sara elmondta a szüleinek a Spanx harisnyabiznisz ötletét, hogy láb nélküli harisnyákat akar eladni, eléggé szkeptikusak voltak vele szembe. Hiába volt Sara-nak rendíthetetlen a hite, a saját szülei nem látták egyáltalán a lehetőséget ebben az üzletben.

Megjegyzésként azért ide írnám, hogy a titkolózás nem amiatt fontos, nehogy ellopják az ötletünket. Hiszek abban, hogy a világban bőség van. Sokkal fontosabb vigyázni az ötletünkre a belevetett hitünk miatt, ami nagyon sérülékeny tud lenni, ha körülöttünk mindenki lehúzza az ötletünket.

Volt szerencsém Sara Blakely egy előadását meghallgatni élőben is Miamiban egy konferencián. Nagyon nagy élmény volt. 🙂

A második sztori a Zipcar ötlete és az erőforrások újraértelmezése

Tudtad, hogy a legtöbb ember csak az ideje 5%-át tölti az autójban, míg a maradék 95%-ban csak áll és parkol az autó? Robin Chase rájött, hogy ez mennyire nem hatékony és ezért alapította meg a Zipcar autókölcsönző céget, ahol akár csak néhány órára is ki tudsz kölcsönözni egy autót (míg a legtöbb helyen csak napokra).

Nem ritka egyébként, amikor egy már meglévő erőforrás újraértelmezése megváltoztathatja az egész piacot. Ilyen volt például, amikor a mobiltelefonok átalakultak zsebre rakható számítógépekké. (Bár nem állítom, hogy a Zipcar átírja a teljes autókölcsönző bizniszt, de annyi biztos, hogy az állóvizet már felkavarta tőlünk nyugatra, de Budapesten is kezdenek elterjedni már szerencsére, hiszen itt a MOL Limo, a GreenGo vagy az Avalon)

Ehhez hasonló üzleti modellre és módszerre akkor fogsz rátalálni Te is, ha ráérzel egy már működő iparágnak a hatékonyabbá tételére a felhasználók szempontjából.

Ugyanakkor hiába a felismerés és az ötlet, ha nem lépsz hamar és nem adsz egyértelmű megoldást. És sokszor még ez sem elég a sikerhez (és akár még az életben maradáshoz sem). A Zipcar esetében sem volt az. Hiába volt a biznisz modell win-win. Hiába volt jó a tájékoztatás és hatékony a technológia. Az első 3 hónap után csőd közelbe került a cég pusztán azért, mert túl alacsonyak voltak a bérleti díjaik. Klasszik önbizalomhiány minden biznisz kezdetén ez.

Robin Chase, a Zipcar alapítója ezért bár nehezen, de meglépte az óránkénti 25%-os bérleti díj emelést. Hiába tűnik brutálisnak egy 25%-os emelés egy lépésben, ha ez nincs, akkor a biznisz életképtelen marad. Ez volt tehát a valódi megmérettetés a Zipcar számára. Szerencsére azonban a közönség jól fogadta az emelést, mivel a szolgáltatással maximálisan meg voltak elégedve.

Utólag bevallotta Robin, hogy nehéz volt ezt az életmentő húzást meglépni. De ezt a fajta nehézséget mindenki ismerni, aki még az elején van egy vállalkozásnak. Az üzenet így pont ennyi, és nem is akar több lenni. Ha nem életképes az ötlet a jelenlegi számok mellett, akkor emelni kell. Ha úgy már nem kell a piacnak, akkor pedig nem létszükség a célpiacnak a „cucc”.

Gondolatok a világ legsikeresebb vállalkozóitól

Regisztrálj ingyenesen a Bajnokok Reggelije napi cikksorozatra és minden reggel könnyen használható ötleteket és tippeket olvashatsz a világ legsikeresebb vállalkozóitól.

Igen, elfogadom Adatvédelmi nyilatkozatot! Mi is utáljuk a spam leveleket! Az adataid biztonságban lesznek, mivel a vállalkozásunk az új Európai Uniós adatvédelmi jogszabálynak megfelelően működik.

Szia, Novák Ákos vagyok, online marketing szakértő, a Könyv.Club alapítója és 3 könyv szerzője. Az önismeret – vállalkozás – marketing háromszögben élek már több mint 10 éve. Célom, hogy a vállalkozó kedvű magyar fiataloknak egyre több hasznos tudást és megvalósítási stratégiát adjak át.